(1973. január 1., Nagyvárad – 2005. november 25., Nagyvárad)

A vizuális művészetek iránti érdeklődése a kilencvenes években kezdődött, 1992 – 1995 között a nagyváradi Francisc Hubic Művészeti Iskola diákja, majd az 1995–től 2000-ig a kolozsvári Ioan Andreescu Vizuális Művészeti Akadémia hallgatója.

Tanulmányi évei rendkívül termékeny időszakként tarthatók számon, melynek gyümölcseként, a szenvedélyes tematikai és formai keresések eredményeképpen már művészi pályájának elején egy egységes, jól kidolgozott, megalapozott stílussal tud fellépni.

Szakmai környezete meghökkenéssel fogadja munkáit. Ezt a főiskolai évei alatt már gyakran kénytelen volt megtapasztalni. De ennek a meghökkentésnek kevesen látták a valódi indítékát, mely indíték nem volt más, mint a kénytelen szembesítés a valósággal.

A műkritika valóság–fogalma gyakorta egyre elcsépeltebbnek tűnik, s egyre közömbösebb lágy kliséként siklik el a műveszetkeresők dobhártyája, illetve tekintete előtt. De itt most nem egy kliséről kell beszélnünk, hanem Jakab Elek valóságáról, mely mellett nem tudunk rózsaszínű ábrándokkal elballagni.

Jakab Elek művészi valósága magával ragad, megfogó, és éppen abban lett megfogó, hogy a csontig hasító de ugyanakkor simogató frappánssággal járta körbe mindazt, ami teljes kerekségében az emberi élet: az indulatoktól a csókig, a feszülni akarástól a megalkuvásig, a szükségletektől a szenvedélyekig, a dactól a megrogyásig, a szerelemtől, a rajongástól az elmúlásig.

Jakab Elek elképesztő behatolással és lényegre töréssel volt képes érzelmileg ráhangolódni azokra a csomópontokra, melyek életét, életünket jegyezték és jegyzik végig, s rendkívül mély átéléseinek ugyanolyan intenzív gesztusokkal tudott látható formát is adni munkáin.

Szorgalma, intenzív formai és tartalmi kutakodásai nem maradtak eredménytelenül: olyan művésszé formálták, aki egész fiatalon már érettséggel, és a néző számára is felszabadító érzést keltő könnyedséggel tudott barangolni a vizuális alkotás útjain.

Miután a sors tragikusságától éppen teljében megtört életének és pályájának emelkedőjén a művészi nagyvilág már elkezdte felfedezni, azon kevés erdélyi művészhez sorolva, aki a Firenzei Bienale szervezőinek érdeklődését is felkeltette, abban tudunk reménykedni, hogy itthoni szűk kis művészi közéletünk is megteszi azt a nagylelkű gesztust, hogy egyszer majd felfedezi, még akkor is, ha az élő művészt lekésve, ezt most már csak post mortem teheti.
[ még több a Művészről ]

" Műveszetem témája az emberi lét kérdései, egzisztenciális állapotai, amit stilárisan az expressziv figurativitás ösztönösségének és a konceptualista megközelités intelektualizmusának szintézisével próbálok ábrázolni." J.Elek